Sütöttem egy pizzát és borzasztó finom lett

-11Nem vagyok egy nagy chef, de időről időre találok egy-egy ételt ami nagyon megtetszik, elkészítem és tényleg jól sikerül. Nincs elképesztően sok ilyen, de ami van azt szívesen megosztom itt a Sliceandsmile-on.

Az első poszt A Pizzáról fog szólni. Sokan sokféleképpen gyalázzák meg a pizza intézményét, van aki a cipóval téveszti össze, félig megsüt egy kenyeret, kilapítja, rápakolja az összes konzervet balról jobbra ami van otthon, majd kisüti teljesen. Van aki a konzervek helyett egy komplett bolognai ragut önt rá, de láttam már giroszos pizzát, holsteini pizzát és ezek alapján brassói pizzának is lennie kell valahol egy furcsa helyen. Ennek az oka az lehet, hogy a pizza sok országban mutálódott - lásd az amerikai vastagtésztás verziókat - és minden ország mást tesz rá.

A jó pizza szerintem egyszerű és lényegretörő. Kevés feltéttel készül, rövid idő alatt sül meg nagyon forró sütőben.

-10A jó pizza készítése emiatt nagyon egyszerű, nem kell hozzá sok kézügyesség sem, csak egy kis türelem és előkészület. A jó pizza két részből áll. Jó tésztából és remek feltétekből. Kezdjük a tésztával.

-13

A jó pizzatészta

Hozzávalók:

  • 1kg félfogós liszt
  • 700 ml víz
  • 25 gramm tengeri só
  • 4g élesztő
  • Fél kávéskanál cukor

Az élesztőt és a cukrot jól összekevered egy deci langyos vízben, a tésztát kiöntöd egy nagy tálba, ráöntöd az élesztős levet, majd szép lassan adagolod a maradék vizet, közben gyúrod addig amíg a maccsossága megszűnik és szépen összeáll. Jól teszed ha előtte feltűröd a ruhád ujját.

Itt jön képbe a türelem, a rendesen meggyúrt tésztát fóliával lefedve 16 órára félreteszed és hagyod, hogy szobahőmérsékleten duplájára keljen.

A lisztből én a félfogósat próbáltam legutóbb és nagyon bevált, élesztőből jobb a friss, de ha nincs, akkor teszi a dolgát a porélesztő is.

-2

16 óra után vágd hat egyenlő darabba, csomagold be fóliába és még egy órára tedd félre.

-3

A jó feltét

-14

Hozzávalók:

  • Hámozott és egészben eltett vagy szeletelt paradicsom. Olasz. A pürét inkább hanyagold.
  • Nyers sonka - hipermarketben is kapni (prosciutto crudo). Nem füstölt, nem főtt, hanem nyers.
  • Jó parmezán - olyat keress amire rá van írva, hogy hány hónapig érlelt, én most 22-t vettem
  • Rucola saláta

Ennyi feltét bőven elég, isteni íze lesz!

-6

A paradicsomot vágd apróra - az én konzervem már gyárilag aprított - és egy kis szószosedényben melegítsd 3 percig közepes lángon lefedve, majd 5-6 percig kevergetve, fedő nélkül és kész. Nem kell bele se só, se bors, se zöldfűszer se semmi.

-7

A sütés

Itt a harmadik trükk, a sütés. Amikor befejezted a tészták csomagolását, fogd az otthoni sütődet, tekerd maxra és hagyd úgy egy órára. A legtöbb sütő így képes 250 fok körülire forrósodni és ez van a legközelebb a pizzasütő kemencék 300-400 fokos hőjéhez. (Ha a sütőd képes 300 fokra, akkor melegítsd fel annyira.)-5

A sütéshez jól jön egy lukacsos pizzasütő tepsi, ami segít, hogy a tésztád alul is egyenletesen megsüljön.

-4Miután 30 centisre kinyújtottad a tésztádat kb fél centi vastag lesz, szép nyúlós, de még nem szakad el, amikor beleemeled a tepsibe. Kend rá a paradicsom alapot és tedd be 4 percre a sütőbe.

Négy perc után kapd ki, és tedd rá a sonkaszeleteket. Tedd vissza újabb négy percre.

-9Négy perc után kapd ki, reszeld rá nagylyukúval a parmezán, szórd meg gazdagon rucolával és gyorsan rakd ki az asztalra. A keksz-szerű ropogós vékony tésztán összeolvadt paradicsom, sonka és parmezán illatára egyből előkerülnek a családtagok, barátok ha a lakásodban nyitva vannak az ajtók/ablakok!

 

Pro tip

Mivel az előkészületet már előző nap meg kell kezdeni, de együltő helyedben még ebből a pizzából sem tudsz hatot megenni, ezért célszerű lefagyasztani a maradék tésztát, így a következő pizzádra már nem kell tizenhat és fél órát várni.

A pizzasütő tepsit az Aldiban találta KitchenLili, de biztos beszerezhető máshonnan is, a tésztát meg abban az IKEÁs tálban gyúrom amiből a popcornt is a legjobb enni.

Egy pizza kisütése nyújtással és dekorálással együtt 10-12 perc, így ha nagyobb társaságnak csinálod, kb ilyen ritmusban kerülnek elő az adagok a konyhából, ne hagyd, hogy egymásra várjanak, találj valakit aki folyamatosan vágja és tálalja a pizzát a vendégeidnek, mert a pizza forrón az igazi.

Forrás

A recept nem a sajátom, az Anyukám Mondta étteremről készült hosszú, de annál inspirálóbb és izgalmasabb Bűvös Szakács blogposztban találtam még évekkel szinte napra pontosan két évvel ez előtt. Feltétlenül olvassátok el.

Lilileaks: annyira titkos, hogy nem árulta el ;)